Active Citizens For Europe
Networks of Twinned Towns
EUROPEAN RURAL DEVELOPMENT 2012-2013

2013. május 23-26. között Kazáron került sor az EACEA Európa a Polgárokért nyertes pályázatunk kapcsán megrendezett harmadik partnertalálkozóra, melyet a helyi termékek hálózatára fűztünk fel és melyben helyi közreműködő partnereink Kazár Község Önkormányzata, a Kazár Nyugdíjasaiért Egyesület, valamint a TIZEN5LET Ifjúsági Közhasznú Egyesület voltak.

Szlovák, Cseh és Finn partnereink 2013. május 23-án, csütörtökön érkeztek meg Kazárra. A délelőtt folyamán az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér épületében került sor a nyitórendezvényre, melynek során elsőként Valenta Linda projektmenedzser, majd Molnár Katalin, egyesületünk elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően sor került a partnerek bemutatkozására, előadást tartott a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület, a Tizen5let Ifjúsági Egyesület, majd a külföldi partnerszervezeteink is: a Podpol'aine, a MAS Regionu Poodri, és a Kainuu Leader. Az ebédet követően délután az IKSZT Galériájában került sor a Helyi Termék Galéria megnyitójára, melynek során vendégeink megtekinthették térségünk helyi termékeit, megismerhették partnerszervezeteink kiadványait és termékeit, valamint meghallgathatták térségünk helyi termékeseinek bemutatkozását.

14:00 órától kezdetét vette a Helyi termék konferencia, melynek keretében elsőként Molnár Katalin, Kazár Község Polgármestere és Egyesületünk elnöke mutatta be a kazári Laskafesztivál történetét. Ezt követően Sándor Ildikó, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának összefoglalóját hallgathatták meg a résztvevők a megyei fejlesztési irányvonalakról. A továbbiakban Bózvári József, a Palóc Út Egyesület elnöke mutatta be a Kőleves Fesztivál szervezési folyamatát, végül pedig Balog Violetta a Nógrád TDM ügyvezető igazgatója mutatta be a térségi turisztikai szervezetet.

A délután további részében műhelymunka zajlott, melynek során vendégeink kiértékelték és átbeszélték az előadások során hallottakat.
A vacsorát követően a nap zenés-táncos esttel zárult a Folk-Garage Zenekar közreműködésével.

2013. május 24-én, pénteken kirándulást szerveztünk vendégeinknek a Karancs völgyében. A nap folyamán olyan projekteket látogattunk meg, melyek LEADER program keretében valósultak meg egyesületünk közreműködésével. Elsőként Ipolytarnócra látogattunk, ahol sétát tettünk a miocén erdőben, megnéztünk egy 4D és egy 3D filmet, valamint bemutattuk a LEADER program keretében létrejött új, szabványos játszóteret. Ezt követően ellátogattunk a karancslapujtői Baksa Farmra, ahol lehetőségünk nyílt kipróbálni Baksa Sándor lovas hintóit illetve szekereit. A délután további részében Ságújfaluba tettünk látogatást, ahol megnéztük a felújított faluközpontot és a Római Katolikus Templomot. A kirándulás az etesi Pálinkafőzdében zárult, ahol disznótoros vacsorával egybekötött pálinkakóstolással vendégeltek meg minket.

2013. május 25-én, szombaton partnereinkkel részt vettünk a Kazári Laskafesztiválon és Tócsni Partin, ahol a finnek saját jellegzetes ételeiket készítették el: sajtkenyeret és kenyérlángost, melyek hatalmas népszerűségnek örvendtek a rendezvényen. A szlovák csapat tócsnit, mi pedig a 36 Jó Palóc csapataként lecsót és bodzás palacsintát készítettünk. A finn csapat az eredményhirdetés során megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség diplomáját és elnyerte a különdíjat, a rendezvény legnagyobb vándordíját, mely kötelezettséget jelent számukra: jövőre is részt kell venniük a fesztiválon és meg kell védeniük az elnyert díjukat.
2013. május 26-án, vasárnap partnereink hazautazására került sor.