Active Citizens For Europe
Networks of Twinned Towns
EUROPEAN RURAL DEVELOPMENT 2012-2013

A találkozó ideje: 2013. szeptember 24-28.
A találkozó helye: Olaszország, Toscana, Grosseto tartomány

2012-ben indult el az Európai vidékfejlesztés elnevezésű nyertes pályázatunk, melyet az EACEA Európa a Polgárokért Program „Testvérvárosok hálózatának kialakítása" keretén belül nyújtottunk be. A projektben részt vesz finn, olasz, szlovák, román és cseh partner, valamint egyesületünk mellett a helyi önkormányzat, a helyi nyugdíjas és ifjúsági szervezet. A projekt hetedik partnertalálkozójára, mely az önkéntesség témakörére épült, 2013. szeptember 24-28-ig került sor az olaszországi Toscanában.
A négynapos találkozó első napján a finn delegáció érkezését megelőzően Rómát fedeztük fel. Ellátogattunk a Spanyol lépcsőhöz, a Trevi kúthoz, a Pantheonhoz, majd megtekintettük a Navona és a Szent Péter teret, valamint az Angyalvárat.

A második napon elsőként Amiata Önkormányzatának székhelyére látogattunk, ahol Mr. Lorenzo Fazzi, a F.A.R Maremma Helyi Akciócsoport elnökhelyettese, illetve Mr. Giulio Mazzarelli, az Önkormányzatok Szövetségének tanácsosa és az Önkéntes Szövetségek elnöke köszöntötte a delegációkat, majd bemutatta az Amiata területén található különböző szervezeteket. Sor került a pályázatban részt vevő szervezetek képviselőinek hivatalos bemutatkozójára is. Ezt követően a Renato Corsini Művelődési Központba látogattunk, ahol a központot működtető önkéntes egyesület mutatkozott be. A nap hátralévő részében jártunk a La Vettoraia kulturális egyesületnél, valamint az Arcidosso Kastélyban. A napot a Parco Faunistico Vadasparkban zártuk, ahol előadást hallgathattunk meg a park működéséről, majd ünnepélyes vacsora keretében megismerkedtünk a helyi akciócsoport vezetőségével, tagjaival és jellegzetes toszkán ízeket kóstolhattunk meg helyi népzene kíséretében.

A harmadik nap délelőttjén Soranoba látogattunk, ahol az Azienda Piccolomini Sereni Egyesületnél tett látogatással indult a program. A szövetség elnöke bemutatta az önkéntes szervezetek szerepét, az egyesület működését, valamint a LEADER forrásokból megvalósuló fejlesztéseket. Ezt követően Pitigliano Önkormányzatának székhelyén Pitigliano polgármestere Mr. Pier Luigi Camilli, valamint a városi Közmunka Irodák vezetője Mr. Vasco Mosci tartottak előadást az önkormányzatról, feladataikról, és a helyi szervezetekről, az itt található önkéntes egyesületekről, valamint azok szerepéről. Az ebédet követően a városi óvodát jártuk körbe, mely LEADER forrásból nyert támogatást az épület felújítására és berendezésére. A délután során a DF Rossi Közösségi Központ működését tanulmányoztuk, mely szintén LEADER forrásból támogatott projekt, majd látogatást tettünk Capalbio városába. Zárásként a vacsorára az Oasi Camping Village-ben került sor.

Az utolsó napon a délelőtti és kora délutáni órákban a repülőgép indulása előtt ellátogattunk partnerszervezetünk, a F.A.R Maremma akciócsoportjának egyik legnagyobb büszkeségéhez, egy gyönyörű természetvédelmi területre és annak területén működő gazdaságba, a Natural Park of Maremma-ba.